A Föld előkelő családból származik. Édesanyja az a hatalmas, csaknem másfélmillió kilométer átmérőjű tüzes gömb, amelyből itt, a Földön minden erő, minden élet származik: a Nap. Valamikor nagyon régen, mérhetetlen idők előtt kelt életre a mindenségből a Föld anyja. Hogy miképpen történt ez a nagy esemény, még ma sem tudjuk biztosan, csak sejtjük.

A Világegyetem tudós kutatói, a csillagászok azt tartják, hogy a Nap, a hozzá hasonló égitestek megszámlálhatatlan seregével együtt, azokból az ősi ködtömegekből származik, amelyek sok-sok billió évvel ezelőtt betöltötték a Világegyetemet. A ködtömegek, amelyeknek óriási kiterjedését nem tudnánk számokkal kifejezni, valami rendkívül finom, még a könnyű cigarettafüstnél is finomabb anyagból állhattak. A ködtömegek a világűrben nagy sebességgel, minden rendszer nélkül kavarogtak, így megeshetett, hogy két óriási ködtömeg összeütközött. Az összeütközés rettenetes erejétől ködtömegek elkezdtek nagy sebességgel örvényleni, oly formán, mint ahogyan a füst örvénylik, ha levegőáramlás éri. Az egész Világegyetemre kiterjedő, hatalmas örvénylés egyre erősödött, a kavargó, óriási ködtömegekben sok-sok kisebb örvény keletkezett, amelyek látszólag egymástól függetlenül járták őrült táncukat. A különvált, örvénylő ködtömegek lassankint összetömörültek, sűrűsödtek és izzó gázgömbökké alakultak. Ezzel megindult a fejlődése a csodálatos világnak, amelyet ott látunk ragyogni felettünk az égboltozaton: megindult a csillagok világának kialakulása.

Az örvénylő ködtömegekből idők múltán izzó gázgömbök keletkeztek. Ezekből az óriási, tüzes gázgolyókból lettek a Világegyetem nagy, fényes csillagai: a Napok. A Napok, – miközben őrületes sebességgel forogtak saját tengelyük körül, – magukhoz ragadtak vagy saját izzó testükből leszakítottak kisebb tömegeket s ezeket arra kényszerítették, hogy nagy sebességgel keringjenek körülöttük. Így születtek meg a Napok hűséges kísérői: a bolygók. De a Napok körül keringő bolygók sem maradtak tétlenül. Forgásuk közben ezek is magukhoz ragadtak vagy saját testükből leszakítottak kisebb darabokat és nem engedték tovarepülni a világűrbe. Láthatatlan szálakkal magukhoz kötötték és körülöttük való keringésre kényszerítették. Létrejöttek a bolygók bolygói: a holdak.

Így alakultak ki a Világegyetem naprendszerei, amelyeknek a családfeje a középpontban lévő Nap, ennek gyermekei bolygók és ezeknek a szülöttei a holdak.

A csillagok sokasága, amely beragyogja az égboltozatot, csupa ilyen naprendszerből áll. A naprendszerek közül a mi Napunk családja a kisebbek közé tartozik. Vannak Napok, amelyek nagyságában sokszorosan fölülmúlják a mi Napunkat, és amelyekhez a bolygók és a holdak sokkalta nagyobb tömege tartozik, mint a mi Napunk családjához. A sok-sok naprendszer együttesen szinte elképzelhetetlenül nagy tért tölt be. Az általunk ismert csillagvilágnak egyik határa a másiktól százezer fényév távolságra van. Egy fényév alatt értjük azt a távolságot, amelyet a fénysugár egy év alatt befut. A fényről tudjuk, hogy egy másodperc alatt 300.000 kilométert halad, kiszámíthatjuk tehát, hogy egy év alatt kilenc és fél billió kilométert tenne meg a fénysugár. Ezt az óriási számot kell százezerrel megszoroznunk, hogy megkapjuk a számokkal szinte ki sem fejezhető távolságot, amely a csillagok birodalmának egyik végétől a másik végéig terjed.

Ebben a mérhetetlen nagy világban a mi Napunk, 1.400.000 kilométer átmérőjével, törpe csupán, Földünk pedig, amelynek átmérője a Nap átmérőjének századrésze, parányi porszem.

Hogy a mi Napunk az örvénylő, kavargó ködtömegből mikor született meg, azt nem tudjuk, s azt sem tudhatjuk biztosan, hogy kiterjedt családja miképpen alakult ki. Vajon a Világegyetem más tájairól édesgette-e magához a bolygókat, vagy pedig, mint szülőanya, saját testéből hozta létre őket: erről még ma is folyik a vita a tudósok között. Tartsunk azokkal, akik a Napot tekintik a bolygók anyjának, s lássuk, hogyan hozta világra gyermekeit.

A bolygók születése arra az időre esik, amikor a Nap a ködtömegből izzó gázgömbbé sűrűsödött. A Nap izzó gáztestéből, az őrületes forgás közben, leszakadt egy tekintélyes darab és messze kirepült a világűrbe. A láthatatlan szál, amely a Világegyetem sok-sok milliárd csillagának mozgását észrevétlenül irányítja, s amelyet vonzóerőnek nevezünk, nem engedte, hogy a Naptól teljesen elszakadjon első gyermeke, amelyet Neptunusz névre keresztelt a tudomány. 4500 millió kilométer távolságig repült el a Naptól az első bolygója; itt megállapodott és azután, – mintha hosszú zsineggel lenne édesanyjához hozzákötözve, – elkezdett körülötte keringeni.

A Nap pedig folytatta, mindig sebesebben, saját tengelye körül való forgását. Neptunusz után megszületett – olyan módon, mint az első – a második gyermek, Uránusz, amelyet 2873 millió km távolságra engedett eltávozni magától a Napanya. Majd sorra jöttek a többi utódok: a gömbteste körül színes gyűrűvel ékesített Szaturnusz (a Naptól való távolsága 1428 millió km), a legerőteljesebbé fejlődött Jupiter (átmérője 142.000 km, távolsága a Naptól 778 millió km), a mesés Mars, amely képzeletbeli embereivel 228 millió km távolságra kering a Naptól. Hatodiknak született meg a Nap leginkább becézett gyermeke, a Föld, amelyet 149 millió km hosszú, láthatatlan szállal kötött magához. Ezután következett szépséges leánya, a ragyogó fényű esthajnalcsillag, Vénusz (távolsága a Naptól 108 millió km), végül a nyolcadik gyermeke, a család Benjáminja, Merkúr, amely a legkisebb termetű valamennyi testvére között (átmérője 4900 km), ezért “csak” 58 millió km távolságra engedte eltávozni magától a gondos anya.

Így alakult ki a mi naprendszerünknek, a Világegyetem egyik nem nagy, de előkelő családjának első nemzedéke, amelynek – hét testvérbolygójával együtt – tagja Földünk is. A család azonban nem állapodott meg az első nemzedéknél, hanem tovább szaporodott. A Napanya hat gyermeke, a hat bolygó, új utódoknak adott életet. gömb alakú testükből, – amely kezdetben izzó gáztömeg volt, mint a Napé, s amely a Naphoz hasonlóan gyors forgást végzett, – kiszakadtak egyes darabok és bizonyos távolságra keringeni kezdtek az őket létrehozó bolygók körül, akárcsak ezek a Nap körül. Létrejött a második nemzedék, a Nap unokái: a holdak. Legtermékenyebb Szaturnusz volt, amely tíz gyermeknek, tíz holdnak, adott életet és a tizenegyediket ott hordja méhében, a testét övező színes gázgyűrűben. Utána Jupiter következik kilenc utóddal, majd az Uránusz négy gyermekkel. Két holddal végzi a Nap körül való vándorútját Mars, egy-egy kísérőtársa van Neptunusznak és a Földnek, de egyedül, gyermektelenül bolyong a világűrben a két legifjabb Napgyermek, Vénusz és Merkúr.

A Nap családja az unokákkal még nem merült ki. A holdakon kívül az apró bolygók százai keringenek Mars és Jupiter között. Aszteroidák (csillagocskák) közös nevet viselik a Nap-családnak eme kisebb tagjai, amelyek között Ceresz, Juno, Pallasz és Veszta a legismertebbek. Kétségtelen, hogy az Aszteroidák is a Napcsalád tagjai, de származásfájukat határozottan nem ismerjük. Eddig több mint kilencszáz Aszteroidát számoltak meg a csillagászok és nem múlik el év, hogy távcsöveikkel néhány újabb tagját ne fedeznék fel a népes családnak. Ki tudja, hány olyan Aszteroida bolyong még a Nap vonzáskörében, amelyet az emberi szem, – ha még oly finom műszerekkel kutatja is az égboltozatot, – nem tud fölfedezni sohasem.
(Forrás: Tolnai Világtörténelme)